Mítoszok és Kultúrák

Peru (Nazca-k és Inkák)

Az Anniversary első lábnyomába lépve, egyből egy sziklás helyen találjuk magunkat Latin-Amerika egyik legérdekesebb területén. Ez a térség mind három játékban előkerül, így feltehetőleg hosszú útnak nézünk elébe. Kezdjük is el Peruval.

Peru Dél-Amerika nyugati részén található. Éghajlatát eléggé összetettnek tekinthető. Nyugati oldalán végigfut az Andok hegység (Földünk leghosszabb összefüggő lánchegységének törzse), keleti része pedig az Amazonas medence része, tehát eléggé vadregényes táj. Hegyek, őserdők, még sivatagok is találhatók. Növény- és állatvilága ennek megfelelően gazdag és változatos.

Történelmének kezdete kb. a legutóbbi jégkorszakhoz köthető, amikor a tengerszint alacsonyabb volt és befagyott, így gyalog átkelhettek Ázsiából az embercsoportok. Bár számunkra inkább a későbbi lakosok lehetnek érdekesek, a Nazca-k és Inkák.
A legújabb kutatások szerint a dél-perui Nazca kultúra kialakulásáért és eltűnéséért is a klímaváltozás felelős. Mivel írásuk nem volt, ezért leginkább csak műtárgyakból, csontmaradványokból, és romokból lehet következtetni, hogy milyen emberek voltak valójában.

Megjelenésük jellegzetes lehetett, mivel az ásatások során feltárt sírok esetében az emberek 68%-ának, mindkét nem esetében, a koponyája deformált volt. (csecsemőkori torzítások) Ezek a jellegek szintén láthatók a gyönyörűen előállított kerámia figurákon és a sírokban jól megőrzött múmiákon is.


Az eltorzított koponyák

 

A Nazca emberek a háborúban legyőzött ellenség fejét eltávolították és közszemlére bocsátották, mint a harcos rettenthetetlenségének bizonyítékát. A fejek ilyen nyilvános bemutatásának a célja rituális és hatalmi jelképű lehetett. A koponyákat átlyukasztották és annál fogva rögzítették.


Lyukas "trófea koponyák"

 

Vallásuk és szertartásaik gyakran a földműveléshez és termékenységhez volt köthető, melyek fő helyszíne Cahuachi volt. Mitikus alakjaik pl. a gyilkos bálna, egy szerpentinnek nevezett élőlény (gyakori az inka és inka előtti kultúrákban a kígyó formájú lény), valamint egy ember alakú mitikus lény.
Mint a legtöbb kortárs népek közt, az itteni sámánok is gyakran használtak hallucinogén anyagokat, mint a San Pedro kaktuszból készült kivonat, a szertartások során. A transz és a hallucináció nagyon fontos lehetett bizonyos szertartások során, hiszen még edények mintáján is megtalálták a zöld növényeket.
Más feltételezhetően vallási helyen pedig hosszú, földalatti alagutat találtak, amiben csak 1-2 szobor volt és teljes sötétség. Talán ide is kábult állapotban jöttek le, furcsa látomásokat tapasztalni.
A játékban a relic leírásban megemlítik a Chicha-t. Ez egy kukoricából készült ital. Megrágták a kukoricát, hogy a nyál elősegítse a keményítők cukorrá alakítását, majd meleg vízzel keverték és állni hagyták néhány napig, hogy erjedjen. Így egy enyhén alkoholos "kukoricasör" szerűséget kaptak.
Egy másik szinte mindenki által ismert dolog, a Nazca vonalak. Nem ezek az egyetlen geoglifák, de méretük miatt kiemelkedők. Az állatfigurák közös jellemzője, hogy egyetlen, önmagát sehol nem metsző vonalból állnak. Mivel sivatagi környezet, ezért az eső nem veszélyeztette az idők során, ezért maradhatott fenn ilyen jó állapotban. Szimplán eltávolították a vörös kődarabokat, mely a fehéres talajt takarta. A legnagyobb figura több mint 200 méter hosszú. Valós céljukat még nem derítették ki, valamint azt sem, hogyan voltak képesek létrehozni őket. Egy-egy egyenest még könnyű, de egy teljes ábrát ilyen méretben, a sivatagban, repülő vagy hőlégballon nélkül...
Sajnos bizonyos figurákat már autópálya szel át, másokat pedig bányamunkák veszélyeztetnek, de természetesen vannak, akik védelmükre keltek.



A majom

 

Különféle teóriák között szerepelnek természetesen csillagászati, Földön kívüli és vallásiak is. Ám legtöbbjük természetesen nem nyert bizonyítást. Nemrégiben viszont német tudósok vizsgálatot végeztek a talajban, és a vonalak alatt sűrűbbnek vélték, ami arra utalhat, hogy tömegesen járhattak rajta. Talán valami vallási szertartás folyamán. Sőt a vonalak mentén cserépdarabokat és az óceánból származó kagylók héját is megtalálták.
Kerámiájuk nagyon sokféle és színes. Feltehetőleg nem csak a nemesebbek kiváltsága volt ezek birtoklása. Témájuk általában növényi, állati, vagy mitológiai eredetűek. A képek között találtok rá példákat.
Szintén eléggé jellegzetes a "csomagolt" múmia. Gondolom, nem kell bemutatnom a játékból. Íme egy hasonló lelet ami az inspirációt adhatta:

 

Sok ilyet és hasonlót találtak a környéken Inka és korábbi civilizációktól. (Tehát ez nem kifejezett Nazca szokás.) De nem ez az egyetlen, ami közös az itteni emberek között...
Az Inkákat viszont egy relikviánál több is köti a játékhoz. Róluk leginkább az őket leigázó spanyoloktól tudunk. Az utolsó inka király visszahúzódott a hegyekbe, egy helyre, amit Vilcabamba-nak neveztek. Itt vészelték át a következő 35 évet, mielőtt a spanyolok lerombolták. Viszont semmi feljegyzés nem maradt róla, hogy hol is lehetett pontosan. Így született a legenda. Vilcabamba az elveszett város.
Mikor 1911-ben Hiram Bingham felfedezte Machu Picchu-t, azt hitte az elveszett városra lelt. (bár ő valószínűleg csak a köztudatba helyezte, mert már mások is jártak ott előtte) Ám feltételezései helytelenek voltak. Hamis következtetése szerint a megtalált csontvázak kb. 80%-a női eredetű. Ám erre csupán a méretük alapján gondolt. Az inkák szimplán kisebb termetűek voltak mint az átlag európai. Valamint Machu Picchu nem lett lerombolva, tehát valószínűleg a spanyolok rá sem találtak. Néhány kőből ítélve be sem fejezték teljesen mielőtt ismeretlen okokból kifolyólag eltűntek innen az ott lakók.

 

"Machu Picchu romjai Cuzcotól 112 km-re északnyugatra, az Urubamba-folyó (Wilka maio, „a Napfolyó”) völgyében, a perui Andok déli láncolatában, 2450 méteres magasságban, a Vilcabamba-Kordillera egyik meredek sziklás hegygerincén fekszenek. A város területe 13 km². Az elszigetelt, bevehetetlen helyet két hegyes csúcs határolja."
Létrehozásának oka még nem teljesen világos. Lehetett vallási helyszín, vagy az uralkodó visszavonulására szolgáló hely is. Tekintve a lehetetlen körülményeket, biztos nyomós okuk volt rá, hogy véghez vigyék. Az inkák vallásában legfontosabb szerepet a természet játszotta. Istenként tekintettek a napra, hegyekre, vízre... Talán a hozzájuk való közelség miatt választották ezt a helyet. Hogy közelebb kerülhessenek hozzájuk gyakran áldoztak, még gyermekeket is, akiket nem ritkán szüleik ajánlottak fel a vezetőnek. Ezek a kiválasztott gyermekek két éven át csak kukoricán éltek, és a legnemesebb ruhákban jártak, hogy minél kedvezőbbek legyenek az istenek számára. (Itt a kukorica nagy értéknek számított.) Mire a kivégzésre került a sor gyakran alkoholos befolyásoltság vagy fárasztó hegymászás miatt elkábultak vagy aludtak a gyermekek.
Bámulatos építészetük ellenére csak 100 évig uralkodtak az inkák. Ám e rövid idő alatt 3500 km hosszú hegyláncra tettek szert.
1450 körül épülhetett, az akkor uralkodó Pachacuti parancsára. Élelem ellátásukat valószínűleg egy több órányi járásra lévő faluból szerezték. A kövek nagyja valószínűleg helyben lett kibányászva és vésve. (Nem volt semmi fém szerszámuk.)

Olyan pontosan egymáshoz illesztették a köveket, hogy semmiféle kötőanyagot nem használtak. A lépcsőket pedig gyakran egy darab gránit tömbből készítették. Ám az igazán lenyűgöző az előre tervezésük.
A magas csapadékmennyiség hamar lemosott volna mindent, ha a teraszokat és egyéb feltöltéseket nem alapozzák meg különböző kőrétegekkel (amik egyből a talajba vezetik a vizet) és látják el vízkifolyókkal (kb 130 db) melyek tovább vezetik.

60%-a a "csodának" tehát föld alatt található.

Valamint egy közelben lévő tiszta forrás vizét is pontos csatornarendszerrel a faluba vezettek. Figyelembe véve a lakosok számát is (max. 1000 fő).

Pont a megfelelő mennyiség állt így rendelkezésükre. És ha ez sem lenne elég, a hegy nagyon hajlamos a földrengésre is.


Kézzel faragott vízvezeték


A sok teraszon pedig valószínűleg kukoricát vagy egyéb növényeket termelhettek. Ez alapján egy földművelő és "lakó" részre lehet bontani a helyet. A termőföldek közel 12 futball pálya területét adják ki összesen.


Teraszok, termő talajjal


Az erős szelek miatt a házak tetejét le kellett kötözni, melyhez kiálló kőgerendákat és füleket készítettek. Az ajtók és ablakok jellegzetes trapéz formájúak. Merőlegest, és egyenest szinte csak véletlenül lehet találni, minden kő pontosan a szomszédjához lett illesztve, egyenként. Ezek a szoros illesztések egyértelműen láthatók a játékban szereplő házak falán is.

Tudósok szerint legvalószínűbb, hogy földrajzilag és vallási okokból egyféle központba esik ez a csúcs.
Legismertebb darabja az Intuatana, egy hatalmas, egy tömbből faragott kő, melynek több különlegessége is van. Központja egy kis oszlop, melynek oldalai különböző hegycsúcsok felé mutat (észak-dél, kelet-nyugat irányokban). Kétszer egy évben a Nap pontosan fölötte helyezkedik el, így a kő nem vet árnyékot. Formája pedig két irányból 1-1 környező hegy profiljára hasonlít.


Intihuatana


Nap Templom


Az Inkákkal végül az őket leigázó spanyolok és az általuk hozott himlő végzett valószínűleg. Végignézve pár Anniversary képet és egyéb ehhez a környékhez köthető legendákat sajnos túl nagy dologba csöppennénk, így azokat majd legközelebb...


 

Források, linkek, egyebek:

http://www.nazcamystery.com/
http://en.wikipedia.org/wiki/Nazca_culture

Discovery Channel - Mystery Investigator - Nazca Lines
National Geographic - Machu Picchu Decoded
National Geographic - Ancient megastructures - Machu Picchu

Twitter response: "Could not authenticate you."